A málenkij robot az orosz „malenkaja rabota” szóból ered, jelentése „kis munka”.

 

Magyar állampolgárokkal a Szovjetunióban tömegesen végeztetett kényszermunka.

A második világháborút követően több ezer magyar civil esett szovjet fogságba, és került ki a Szovjetunióba, ahol az elsődleges cél nem a foglyok elpusztítása, hanem a háborúban elpusztított ország újjáépítése volt. Miután Magyarországot elérte a front, 1944 őszétől-telétől sorra alakultak a hadifogoly-gyűjtőtáborok, – elsősorban vasúti csomópontok mentén, mint például Cegléd, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szeged – amelyekben összességében körülbelül 600 ezer magyar állampolgárt tartottak fogva.

 

Habár ezek hivatalosan hadifogolytáborok voltak, mégis a foglyok több mint negyedét civil lakosok tették ki, különösen a gödöllői tábor esetében.

 

A hazai gyűjtőtáborokból a foglyokat folyamatosan bevagonírozták, majd a Szovjetunó különböző területeire szállították. A foglyokat először Romániáig vitték, ott szélesebb nyomtávú kocsikba terelték őket, ennek következtében az út akár egy hónapig is eltarthatott. Ez idő alatt a rabok a legnagyobb hidegben, élelem és víz nélkül, összezsúfolva (30–50 fő egy vagonban) küzdöttek az életükért. A háború következtében megnőtt fogolylétszám miatt a GUPVI táborok száma is jelentősen több lett. A közel 4 ezer lágerben mintegy 4,2 millió külföldi foglyot dolgoztattak, amelyekből a magyarok száma akár az 1 millió főt is elérhette. A lágerélet mindennapjai szigorú szabályok között zajlottak: hajnali ébresztő, órákon át tartó sorakozó és létszámellenőrzés, ételosztás, majd 12–14 óra munka után térhettek csak vissza az emberek. A nők és férfiak kivétel nélkül mind kemény fizikai munkát végeztek, és napi teljesítményük után kapták meg következő napi fejadagjukat. Az étel mennyisége és minősége, a nehéz munka, valamint a borzasztó higiéniás viszonyok is mind közrejátszottak abban, hogy a táborokban folyamatosak voltak a halálesetek.

 

Az embertelen körülmények következtében megközelítően 300 ezer magyar veszíthette életét a Szovjetunióban.

 

A málenkij robotra elhurcoltak hazahozatalára 1947-es párizsi békeszerződés aláírását követően került sor, de a tragédiák százait hordozó folyamat csak az 1950-es évek elején fejeződött be. 1946 és 1949 között a Debrecenben felállított Hadifogolyátvevő Bizottság statisztikája szerint körülbelül 207 ezer hadifogoly tért vissza Magyarországra, akiknek a későbbi sorsát a hallgatás és a feledés árnyékolta be, egészen az 1989-es rendszerváltozásig.